Negyed éves összefoglaló 2021 Q1

Azt szoktak mondani, hogy akkor szép az élet ha mindig történik valami. Mivel hosszú évek óta nem írok hagyományos blogot (csak naplót) ezért úgy döntöttem, hogy a fontosabb Twitter bejegyzéseimből készítek egy kivonatos összefoglalót minden hónapról. Vagy hónapokról, esetleg negyed évekről. Előre szólok, hogy nem kell egy Görög Ádám féle nagyon részletes beszámolóra gondolni…

Január 8.-án kiderült, hogy 2020-ban a Todoist felhasználóinak a top 1%-ában voltam.

Január 19.-én korábbi és jelenlegi mentoráltjaim unszolására elindult egy zárt facebook csoport Női vállalkozóknak a hangzatos “Ákos angyalai” néven. 🙂

Zajlik az élet az angyalok kZajlik az élet az angyalok közöttözött

Január 23.-án néhány nappal a certifikációs vizsga után hivatalosan is az Input Program Certifikált Startup Mentora lettem. Ugyan ezen a napon a Transferwise zárolta a privát és a céges fiókomat is.

Február 10.-én a Todoist (második) hazai nagykövete lettem.

Február 12.-én a PWA azaz a Sikeres Nők Egyesületének egyik 2021-es mentorja letem.

Február végén lezárul a 2. Mentorálási Pályázat. Nos, megmondom őszintén, hogy elég vegyes érzelmeim vannak. Sok jelentkező volt, de rengetegen egyszerűen eltűntek. Sebaj, a megmaradottakból egy egész jó kis csapat alakult ki és már haladunk előre, a végtelenbe és tovább!

Azt hiszem Március 4.-hez nem kell semmit sem hozzáfűznöm…

Március 9.-én Kitti értékelése hatalmas mosolyt csalt az arcomra. 🙂

Március 14. – Sikerült egy csendes vasárnap felrobbantani a LinkedIn-t a Költsek PR cikkre vagy inkább hirdessek? bejegyzéssel. Ha jól emlékszem a cégén 4e körüli volt a szám… Szintén amiatt a bejegyzés miatt kimoderáltak egy facebook csoportból is, mert nem volt szimpatikus a hangvétele állítólag.

Március 16. – Nagyon szeretem a HubSpot oktatásait, a Social Media különösen jó volt! Most éppen a Content Marketing-et csinálom, az egy jóval nagyobb és komplexebb anyag szerintem.

Március 28. – És ezek csak átlagos napok… 😉

Március 31. – A hó vége feltette a kis piros eprecskét a tortán lévő tejszínhabra. Túl vagyok egy sikeres Exit-en. Lehet, hogy majd lesz róla egyszer egy bejegyzés is, ki tudja. 🙂

A szerzőről:

Oszd meg ezt a bejegyzést!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest

Levélben érkező égi manna!

Eszközök, tippek, trükkök és esettanulmányok kezdő vállalkozóknak

0% spam, 100% érték

További bejegyzések:

Szeretnéd megvalósítani az Álmodat?

A kezdő női vállalkozók hosonló problémákkal küzdenek, mint Te!